“Csak ennek az évnek legyen már vége!” – azt hiszem, idén mindannyiunk fejében megfordult néhányszor ez a gondolat. Ez az esztendő bizony nem úgy alakult, mint a korábbiak. Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, eddigi életünk legfurcsább időszaka volt. De mint mindennek, ennek is vége szakad egyszer: lassan lezárul 2020, ez az igencsak rendhagyó év.
A koronavírus járvány, illetve a járványellenes intézkedések számos problémát okoztak a gazdaságban és nehézséget a munkavégzés során. Nem volt ez alól kivétel a kereskedelmi szektor sem. A határok lezárása ellenére is folyamatosan biztosítani kellett az ellátási láncunk működését, a boltok nyitva tartásának korlátozása ellenére is fenn kellett tartani a vásárlók teljes körű kiszolgálását. De ide sorolhatom azt is, hogy a tavaszi időszakban valahogy meg kellett oldani, hogy a dolgozók összhangba tudják hozni a munkahelyi feladatokat azzal, hogy a kisgyermekek az iskolabezárások miatt otthoni digitális oktatásba kényszerültek.
Rugalmasság, empátia, sok-sok lemondás és kompromisszum árán azonban mégiscsak sikerült fenntartani az áruházaink és a webshopunk napi működését, a szükséges folyamatokat és a bevált rendszereket. Persze voltak, amiket át kellett szervezni, ki kellett igazítani vagy meg kellett változtatni… De végül teljesíteni tudtuk ezt az évet. Fontos megemlíteni azt is, hogy a számos probléma ellenére is sikeresen folytattuk a fejlesztéseket, amelyeknek a jövőben érik be a gyümölcse.
Minden kollégának őszintén köszönöm az idei évben tanúsított rendkívüli helytállást. Minden egyes Euronics-munkatársnak fontos szerepe van abban, hogy minden nehézség ellenére végül sikeresen tudjuk zárni a 2020-as évet.
Boldog, békés karácsonyt, és az ideinél talán kevésbé rendhagyó új évet kívánok mindenkinek.