Az elmúlt több mint egy év számos nagy változást hozott a életünkben. Sokan megtanultak otthonról dolgozni, és közben sok vezető rájött, hogy a munka akkor is haladhat, ha az emberek nem az irodában tevékenykednek. Sokan kénytelenek voltak megtapasztalni, milyen nehéz munka a tanároké, és hogyan lehet összehangolni a mindennapos munkát és a gyerekek segítését a tanulásban. Sokan most ismerkedtek meg a különböző digitális kapcsolattartási technológiákkal, voltak, akik életükben először játszottak társasjátékot vagy éppen söröztek a barátokkal a képernyő előtt ülve. Ezen tapasztalatok egy része az élet újraindulásával remélhetőleg a kedves emlékek sorába kerül, míg mások talán tartósabban is velünk maradnak.
Home office
Azt gondolom, a távmunka az utóbbiak sorába tartozik (bár újabban olvashatunk arról is cikkeket, hogy talán a digitális oktatás bizonyos elemei is az iskolások életének szerves részévé válnak). Minden bizonnyal számos olyan cégvezető van, akik számára már korábban is létező dolog volt a távmunka. De talán akkor sem tévedek nagyot, ha azt mondom, jóval többen vannak, akik korábban félve, ódzkodva gondoltak erre a nem hagyományos munkavégzési formára. Ennek lehettek irányítási szempontjai (vajon tényleg fognak-e dolgozni az emberek olyan intenzitással, mint elvárható?), technikai vonatkozásai (megfelelőek-e a számítógépek és a sávszélesség az otthoni munkához?) vagy éppen time management kérdései (hogyan tudják az emberek összehangolni a munkát és az otthoni tevékenységeket?) – hogy csak néhány kiragadott kérdést említsek. Azt hiszem, az elmúlt időszak a legtöbb kérdésre választ adott – sok esetben megnyugtató választ. Az élet nem állt meg a home office-ban sem, az eszközök általában bírták a terhelést (vagy idővel sikerült felfejleszteni azokat) és az emberek jó része képes volt összehangolni a magánéletet és a munkahelyi követelményeket.
A távmunka előnyei és veszélyei
Persze minden érmének két oldala van. A távmunka is hordoz előnyöket, ugyanakkor vannak kétségtelen hátrányai is.
Az előnyök listája nem rövid:
- Időt lehet spórolni – itt leginkább arról van szó, hogy a napi munkába járás idejét mindenképpen meg lehet takarítani. Ez a munkahely-lakhely távolság és megközelíthetőség függvényében akár 1-1,5 óra/nap időspórolás is lehet.
- Pénzt is lehet spórolni – a napi munkába járás költsége megtakarítható.
- Kisebb ökológiai lábnyom – egyre több cég szentel kiemelt figyelmet annak, hogy a lehető legkisebb környezeti terhelést okozza; a rendszeres munkába járás mellőzésével jelentős mértékben csökkenthető az ún. ökológia lábnyom.
- A közös munkahely hátrányai kiküszöbölhetők – vagyis mindenki maga alakítja a saját munkakörnyezetét, nem kell a kollégákhoz igazodni, ami jelentősen csökkentheti a feszültséget; aki zenét akar hallgatni, az hallgathat, aki csöndben szeret dolgozni, az csöndben dolgozik.
- Hatékonyabb lehet a munka – érdekes megfigyelés, de a munkavállalók jelentős része hatékonyabban tud odahaza dolgozni.
- A felszabaduló időt lehet egyéb dolgokra, pl. sportolásra fordítani; ez egészségesebb, kiegyensúlyozottabb életmódhoz vezet.
- Önállóbb munkára szoktatja az embereket.
- A személyes időbeosztás jobban menedzselhető – nem lépnek személyesen az asztalhoz a kollégák a különféle azonnali kérdésekkel; emailben vagy telefonon jobban kontrollálható a személyes idő.
Mindezek mellett azért ne feledkezzünk meg a hátrányokról sem:
- A munka-magánélet egyensúly megbillenése – a home office egyik fő hátrányaként szokták emlegetni, hogy sokak számára sokkal nehezebb elválasztani a magánéletet és a munkát; hiányzik a munkába járás “zsilipelő funkciója”, amikor fel lehet készülni a feladatokra, illetve kellően el lehet távolodni tőlük; a hálószobától a nappaliiig vagy dolgozószobáig történő néhány lépés erre bizony nem elég.
- Sajnos nem mindenki tudja munkára szoktatni/szorítani magát – vannak emberek, akiknek a teljesítménye csak akkor jó, ha folyamatos külső kontroll alatt vannak; számukra semmiképpen sem ideális a nagyobb önállóságot igénylő távmunka.
- A közösségtől való elszokás – ez is komoly veszély, főleg a tartós home office esetében; a vezetőknek mindenképpen fel kell készülnie e probléma megelőzésére, ill. kezelésére: muszáj időről-időre közös programokat szervezni.
- A személyes kommunikáció hiánya – a home office során a kapcsolattartás különféle digitális csatornákon keresztül zajlik. Ez kiváló, ugyanakkor sokan panaszkodnak a személyes kommunikáció hiányára. Emberek vagyunk: szükségünk van a vállveregetésre, a mosolyra, a kézfogásra.
- Sajnos nem mindenki otthonában van megfelelő munkatér, kényelmes munkahelyi bútor (főleg, ha esetleg többen is otthonról dolgoznak), ami szintén ronthatja a távmunkában nyújtott teljesítményt.
- A csapatmunka megszervezése távolról jóval nehezebb lehet, illetve igényel némi plusz gyakorlatot az online közös munka menedzselése.
Tanulság
Úgy tűnik, a home office vagy valamiféle hagyományos munkavégzéssel kombinált távmunka tartósan velünk maradhat. Viszont a jó vezetőknek minden esetben szem előtt kell tartani az ilyen formájú munkavégzés előnyeit és hátrányait. Az előnyökre építeni kell, a hátrányokat viszont meg kell előzni vagy valamilyen módon tenni kell ellenük. Ha ez sikerül, a flexibilis munkavégzés mindenképpen a cég teljesítményének javulását hozhatja.