Home office csapat vezetése

A pandémia számos változást hozott az életünkbe. Ezeket lehet szeretni vagy utálni, de úgy tűnik, mindenképpen életünk részévé váltak. Már egyáltalán nem számít szokatlan furcsaságnak, ha valaki maszkot és esetleg kesztyűt visel a tömegközlekedésen vagy áruházi vásárlás közben. Az emberek önkéntelenül is nagyobb távolságot tartanak, amikor sorban állnak. Ritkábbá vált az emberek közötti szociális jellegű testi kontaktus, a kézfogás vagy a puszi. De ezek sorába tartozik az online vásárlások jelentős növekedése és a távmunka gyors térhódítása is. Utóbbiról talán azt gondoltuk, hogy a járvány csendesülésével veszít a jelentőségéből, de azt látjuk, hogy nem így van. Vannak cégek, amelyek már azt is bejelentették, hogy soha többé nem térnek vissza a hagyományos munkavégzéshez, mások pedig a szigorú home office-ról valamiféle vegyes, ha tetszik, flexibilis munkavégzésre álltak át.

Távirányítás    

A cégek számára sok előnnyel, de legalább annyi kihívással is jár a távmunka. Különösen azok a vállalatok és munkatársak vannak nehezebb helyzetben, akik korábban még nem működtek vagy dolgoztak ilyen körülmények között és még nem alakultak ki náluk a tartós távmunka folyamatai, rendszerei. Hogyan lehet motiválni azokat az embereket, akik nincsenek a vezetők közelében? Miként tartható fenn a csapatok kohéziója és hatékony együttműködése? Milyen módszerekkel lehet ellenőrizni a munka minőségét? Tarthatók-e a határidők?

Számos kérdés, amelyekre a korábbi beidegződésekkel bizony nehéz választ adni. Van néhány egyszerű tipp, amely segít abban, hogy leküzdjük vagy valamilyen módon megelőzzük a távmunka miatt jelentkező bizonytalanságot és kavarodást.

  • Válassz önállóan dolgozni képes  embereket! Amikor távmunkában dolgozó csapatba keresünk embert, érdemes figyelni arra, hogy önálló munkavégzésre képes munkatársakat toborozzunk. Olyanokat, akik nem vesznek el a feladatok között, képesek önállóan is priorizálni és bizonyos döntéseket hozni. Amennyi hátránnyal járhatott régebben egy gyakorlott szabadúszó alkalmazása egy hagyományos csapatban, pont annyi előnnyel járhat most. Érdemes tehát ilyen irányba is indítani keresést. 
  • Mindig legyen idő beszélgetni! A távmunka egyik legnagyobb kihívása, hogy hogyan tudjuk pótolni a személyes kommunikációt. Ami egy közös irodában természetes és szinte nem igényel extra figyelmet, az talán külön odafigyelést igényel home office esetében. Mindenképpen érdemes kialakítani a közös virtuális meetingek rendszerét, bár ennek gyakoriságára nincs általános recept. Azt gondolom, hogy a legtöbb esteben a heti találkozó hatékony lehet, de elképzelhetők ennél sűrűbb vagy ritkább alkalmak is. Annak érdekében, hogy a találkozók hatékonyak legyenek, a túl nagy csapatokat érdemes kisebb egységekre osztani, és ezekkel külön-külön találkozni, beszélni.
  • A közös tudás hatalma – Akár az új kollégák beilleszkedéséről, akár a csapattagok tudásának vagy tapasztalatainak megosztásáról van szó, személyesen sokkal könnyebb. Távmunkában dolgozó csapatok esetében erre is külön figyelmet kell szentelni. Legyen alapos és átfogó onboarding, ami segíti az új kollégák gyors és hatékony munkába állását, és teremtsük meg azokat a platformokat, amelyeken a meglévő tudás közkinccsé tehető. Nincs rosszabb annál, amikor egy csapat tagjai a belső kommunikáció hiányai miatt ugyanazokba a nehézségekbe ütköznem újra és újra. 
  • Legyenek tiszta célok és átlátható rendszerek! – Távmunkában dolgozó munkatársak számára talán még fontosabb, hogy mindig tisztában legyenek a célokkal, egyértelmű legyen számukra, hogy mit miért kell csinálni. Erre azért is van szükség, mert ahogy korábban említettem, bizonyos fokig elvárjuk tőlük az önálló priorizálást és döntéseket. 
  • Bizalommal irányíts! A távmunka irányításának egyik legfontosabb eleme a bizalom. El kell hinnünk, hogy a feladat akkor is meg lesz oldva, ha a munkatárs nincs a vezetők közvetlen közelében. Sok cégvezető számára ez a legnehezebb, és biztos vagyok benne, hogy a járványhelyzet előtt a bizalmatlanság volt az egyik fő gátja a home office szélesebb térnyerésének. Sok vezető egyszerűen nem bízott az embereiben. Az új körülmények azonban új megközelítéseket igényelnek. A kölcsönös bizalom megteremtésében és fenntartásában is fontos szerepet játszhatnak például a korábban említett közös megbeszélések és hasonló alkalmak.  

Ami a lényeg

Ha egyetlen gondolatban akarnánk összefoglalni a lényeget, a következőt lehetne mondani. A távmunkában dolgozó csapatok irányításának is az a célja, ami a vállalatirányítás összes többi elemének, vagyis hogy a cég hatékonyan és sikeresen működjön, miközben a kollégák a legjobb tudásuk szerint magas motiváltsági szinten végzik a munkájukat.