Néhány héttel ezelőtt szörnyű hír járta be a sajtót. Egy korábban eltűnt nyolcéves kislány holttestére bukkantak. Mint később kiderült, a gyermek gyilkosság áldozata lett. Nem, ezek nem egy újabb rémisztő skandináv krimi borzongató bevezető mondatai. A szörnyűség néhány hete történt Veszprém közelében. Később civil kezdeményezésre gyűjtés indult az áldozat családjának megsegítésére. Ehhez az Euronics is csatlakozott, egy hűtőszekrényt ajánlottunk fel a sólyi család számára. Az eset kapcsán eszembe jutott a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának témaköre.
Társadalmi szerepvállalás
A cégek felelős társadalmi szerepével kapcsolatban két alapelmélet létezik. Az egyik azt mondja: a cégek egyetlen feladata, hogy az aktuális szabályok betartása és az adók, járulékok megfizetése mellett a lehető legtöbb profitot termeljék a tulajdonosoknak. Ez a modell abban gondolkodik, hogy a rászorulók támogatása, a segítségnyújtás nem vállalati, hanem társadalmi feladat. Ezt a céges adókból is finanszírozott állami forrásokra hagyja. Ebben az elméletben a vállalatok a közösségben csupán indirekt finanszírozói szerepet vállalnak. A másik elmélet szerint a vállalkozások egyik alapvető kötelessége, hogy visszaadjanak valamit azoknak a közösségeknek, amelyekben működnek. Ebben az esetben a cég sokkal direktebb módon szól bele a támogatási folyamatokba, hiszen a rendelkezésre álló forrásainak egy részével kapcsolatban saját maga dönt. Ez a megoldás sokkal aktívabb elköteleződést igényel a cégektől, hiszen a támogatási döntéseket elő kell készíteni, a támogatásokat valamilyen módon el kell juttatni a kedvezményezetteknek.
Mi az Euronicsnál az utóbbi utat járjuk. Hiszünk abban, hogy – bár a szörnyűségeket nem tudjuk meg nem történté tenni, és a problémákat nem tudjuk teljesen felszámolni – mindenképpen aktív szerepet kell vállalnunk szűkebb és tágabb környezetünk támogatásában. Időről-időre keressük azokat a lehetőségeket, amikor tanúságot tehetünk társadalmi elkötelezettségünkről. Még a hagyományos promóciós akcióink egy részét is igyekszünk jó ügyek szolgálatába állítani, ezzel a fogyasztóinkat is arra buzdítva, hogy velünk együtt tegyenek a közösségeinkért. Úgy vélem, a cégek ilyen módon nagy szerepet játszhatnak az emberek attitűdjének, hozzáállásának formálásában, alakításában.