Technológiai forradalom korában élünk. A különböző újdonságok hihetetlen tempóban hódítják meg a világot. Vannak átfogó, rendszerszintű fejlesztések, ilyen például a mindenhová begyűrűző mesterséges intelligencia. És vannak csupán egyes területeket érintő újítások, amelyek azonban minden bizonnyal hosszabb távon is jelentős hatással lesznek egy-egy szektorra vagy iparági szegmensre. Ezekre kiváló példa az akkumulátorok fejlődése, amely révén korábban elképzelhetetlen ütemben fejlődik az akkumulátoros kisgépek vagy mondjuk az elektromos közlekedési eszközök piaca.
Árammal fűtött közlekedés
Az úgynevezett e-mobilitás (azaz az elektromos árammal hajtott járművek) az utóbbi időszak egyik legfontosabb trendje a közlekedés fejlődésében. A hazai utakon is egyre több elektromos motorral hajtott autó és motor látható. Gyakran olvashatunk híreket az újabbnál-újabb e-autós fejlesztésekről, és az utóbbi időben nem múlik el úgy hónap, hogy az e-autózás ikonikus gyártója, a Tesla ne kerülne be a hírekbe valamilyen fejlesztés vagy innováció kapcsán. Szinte egyik pillanatról a másikra a városi közlekedés kikerülhetetlen szereplőivé váltak az elektromos rollerek, és e-bicajokból is egyre többet láthatunk.
Elektromos tekerés
Néhány kemény vonalas, tradicionális bringás úgy érzi, hogy a szemünk előtt zajló “e-forradalom” valósággal beszippantja a biciklizést. Szerintük az elektromos motorral segített kerékpározásnak nincs sportértéke, és elveszik belőle minden, amitől a hagyományos tekerés szerethető. Az újdonságok lelkes hívei (én is ide sorolom magam) azonban úgy érvelnek, hogy az új rendszer sok szempontból inkább kitágítja a biciklizés világát. Olyan emberek számára is elérhető közelségbe hozza a bicajozás élményét, akik amúgy kevésbé fittek, és némi rásegítés nélkül nem vállalkoznának hosszabb utakra. Sőt, olyan kutatási eredményeket is láttam, amelyek azt bizonyították, hogy még a rendszeresen tekerők is gyakrabban veszik elő kerékpárjukat, ha időnként elektromos árammal segíthető az izommunka.
Néhány érv az e-bicikli mellett
A témában olvasgatva az előbb említetteken kívül is találtam egy csomó jó érvet az elektromos kerékpár mellett:
- Városi környezetben nagyszerűen pótolhatják a vezetést. Bár a biciklin ülő jobban ki van téve az időjárás viszontagságainak, jó időben az autó valós alternatívája lehet az e-bicikli – hiszen a rásegítő motor révén kisebb a fizikai megterhelés és az emelkedők is könnyen legyűrhetők.
- A hétköznapi sportolás kiváló eszköze lehet. A kevésbé sportos emberek számára az elektromos biciklis közlekedés kifejezetten egészséges megoldást jelent. Az ún. pedelec-ek rásegítő villanymotorja csak akkor működik, ha tekerünk, vagyis a testmozgást nem lehet megúszni.
- Az akkumulátorok egyre jobbak, így egyre hosszabb távok tehetők meg egyetlen töltéssel.
- Akár spórolni is lehet velük – bár maga az elektromos kerékpár nem olcsó (bárcsak lenne erre is állami támogatás nálunk!), rendszeres használatával kevesebbet kell költeni hagyományos üzemanyagra, illetve parkolásra.
- Sokak szerint már a közeljövőben ez lehet a városi közlekedés egyik legfontosabb eszköze. Ennek egyik bizonyítéka, hogy már a nagy autógyártók is kacsintgatnak az e-biciklik piaca felé.
Úgy gondolom, érdemes alaposabb figyelmet szentelni ennek a gyorsan fejlődő piacnak.
Az Euronics is beszáll
Hogy a gondolatot tett is kövesse, az Euronicsnál úgy döntöttünk, mi is részesei szeretnénk lenni az elektromos mobilitás e fontos szegmensének. Örömmel osztom meg, hogy hamarosan nálunk is elérhetőek lesznek az első e-kerékpárok. Igyekeztünk alacsonyabb árfekvésű modellek közül is válogatni. Persze itt a hagyományos utcai kerékpárokénál kicsit magasabb árról beszélünk (a tervezett fogyasztói ár kb. 200 000 Ft körül indul), ám az esetleges állami támogatással ez jóval lentebb szorítható. Kíváncsian várom majd a fogyasztói visszajelzéseket, mert nagyon érdekel, nálunk milyen ütemben tud fejlődni az e-kerekpárok piaca.