Apple – A billió dolláros vállalat

1 billió dollár elképzelhetetlenül nagy összeg (10 000 000 000 000 dollár). A csütörtöki tőzsdei kereskedést követően ezt az álomhatárt lépte át az Apple – elsőként a nyugati világ cégei közül. A jelentős eredmény részletei is érdekesek, ám én most csupán egyetlen tanulságra szeretnék koncentrálni.

A világ eddigi összes nyilvánosan jegyzett társasága közül elsőként lépte át az 1 billió (1000 milliárd) dolláros piaci kapitalizációt az Apple.

Vedd a vállalat részvényeinek számát, majd szorozd meg az aktuális árfolyammal. Így jön ki a vállalat piaci értéke – ez lépte át az Apple-nél csütörtökön az 1 billió dolláros határt.

Az Apple-sztori

Az Apple vállalat és ikonikus vezetője, Steve Jobs történetét sokan sokféle módon feldolgozták már. A téma népszerű könyvek és életrajzi filmek mellett vállalati kommunikációval foglalkozó tanulmányokban és vezetési tanácsadó munkákban is rendszeresen előkerül. Nem is akarok most elmerülni a gyakran ismételt részletekben. Legyen elég annyi, hogy a kezdetben főleg hardvergyártással foglalkozó céget 1976-ban alapították. Ide kapcsolódó érdekesség, hogy az egyik alapító néhány nappal később meggondolta magát és részesedését eladva kiszállt a cégből. A tíz százaléknyi részvényért akkor nyolcszáz dollárt kapott. Belegondolni is nehéz, hogy ez a részesedés mennyit érhet ma, kicsit több mint 40 évvel az alapítás után, amikor a vállalat piaci értéke átlépte az 1 billió dollárt.

Tanulság a vállalatvezető szemével

Az eredmény egészen lenyűgöző. Különösen, ha a vállalat saját történelmi kontextusába helyezzük az ügyet. Az Apple cég ugyanis különböző okokból az 1990-es években a csőd szélére sodródott. Ilyen esetben sokan hajlamosak feltenni a kezüket és lehajtott fejjel elsétálni. Nem így az Apple vezetői, ők nem adták fel. Kitartó munkával megállították a rossz irányba tartó folyamatokat, sőt megfordították azokat. A 90-es évek végén piacra dobták az iMac-et, 2001-ben az iPod-ot, majd két évvel később az iTunes szolgáltatást. 2007-ben jelent meg az iPhone, amely forradalmasította az okostelefonok piacát, néhány évvel később pedig az iPad, amely új piaci szegmenst, a táblagépet teremtette meg.

A tanulság tehát banális, de azt gondolom, mindenképpen érdemes újra és újra elismételni. A legrosszabbnak tűnő helyzetből is lehet kiút. Jó vezető, jó csapat és jó termék vagy szolgáltatás kell hozzá. Ja, és persze kitartó, kemény munka.