Az ízek, az illatok sok mindent jelenthetnek nekünk. Különösen ilyenkor, amikor az utazási, szórakozási lehetőségek beszűkülése miatt a korábbinál kicsit ingerszegényebbé vált az életünk. A hírek szerint persze lassan minden visszatér a régi kerékvágásba. A legújabb információk szerint a környező országok egy részébe újra lehet utazni. Úgy gondolom azonban, hosszú időnek kell még eltelnie addig, amíg a járvány előtti önfeledt hangulatban tudjuk majd a szabadidőnket tölteni valahol.
Dalmácia zamata
A hobotnica salátát – mint a tenger gyümölcseiből készült ételeket általában – nem mindenki szereti. A polipból hagymával, paradicsommal, olívaolajjal és némi fűszerrel készült horvát finomság íze viszont számomra mindig is a szabadságot, a nyaralást, a vitorlázást jelentette. A sós tengerillat, a napsütés, az arcunkba csapó lágy szél, távoli szigetek körvonalai – körülbelül ezek az érzések, élmények társulnak a fejemben a hobotnica ízéhez. Ha jobban belegondolok, a polipsaláta számomra maga Dalmácia.
A szabadság levese
Amikor évekkel ezelőtt búvárkodni kezdtünk, a horvát hobotnica saláta mellé egy újabb étel került személyes szabadságszimbólumaim közé. A fűszeres, csípős-savanyú tom yum leves Thaiföld egyik legismertebb étele. Általában csirkehússal készül, számos különleges helyi fűszer, valamit zöldségek, kókusztej és rizstészta adják az összetéveszthetetlen ízkavalkádot. Miközben ezeket a sorokat írom, máris összefut a számban a nyál, és felejthetetlen emlékképek cikáznak a fejemben. A merülések közben átélt súlytalan szabadság, a körülöttünk feltűnő halak, az óvatosan bujkáló különleges tengeri élőlények, a valószerűtlen színek – és ezekhez az aláfestő zene a saját légzésem ütemes zaja. Semmihez sem fogható élmények. Egy jó tyúkhúsleves persze verhetetlen, de számomra a szabadság íze mégis a tom yum leves.
Fejben dől el
Egy barátom nemrég főzött nekünk csípős-savanyú csirkelevest. Mindenhol azt írják, hogy az igazi, Thaiföldön készült tom yum utánozhatatlan. Ez részben talán így is van, de neki mégis sikerült a lehetetlen. Az első kanál után az asztal mellet ülve egy rövid időre szinte újra lemerültünk a sós vízbe: élveztük a tenger ölelését, a hullámokat, a színeket, a víz alatti világot. Bár manapság talán nem lehet annyit utazni mint korábban, a kellemes pillanatokról ezért nem kell lemondani. A Leves számomra azt jelenti: a jó hangulat nem helyhez kötött. Mint annyi minden, ez is fejben dől el.