Lépj oda, ahol már nem kényelmes!

A komfort zónában lenni kellemes érzés. Csak éppen nem segít abban, hogy igazán jelentős teljesítmények születhessenek. A hétvégén lezajlott Balaton átúszás során amatőr sportolók ezrei nyújtották szép példáját annak, miként lehet kitörni a hétköznapok komfort zónájából… És mindez milyen kiváló eredményekhez vezet.

Egy lépés a komfort zónán kívül

A komfort zóna lényegében egy olyan lelki állapot, amely során az egyént csupa ismerős és jól kontrollálható dolog veszi körül, ezáltal a stressz szintje meglehetősen alacsony. Alapvetően egy pozitív állapotról van szó, amikor az egyén megfelelő teljesítő képességet tud felmutatni. A Wikipédia vonatkozó bejegyzése a következő definíciót adja: „…olyan állapot, ahol a bizonytalanság, a félelem és a sérülékenység érzése a minimálisra csökken; ahol meggyőződésünk szerint elegendő szeretethez, élelemhez, tehetséghez, időhöz és elismeréshez jutunk. Ahol úgy érezzük, képesek vagyunk kontrollálni a helyzetet”. Meglepő módon az egyén teljesítménye azonban nem itt a legmagasabb. A komfort zónából kicsit kilépve megemelkedik a stressz szint, aminek eredményeként javul a koncentráció, ezáltal a teljesítmény is.

5,2 kilométer a vízben

A Révfülöp és Balatonboglár közötti úszóverseny az ország egyik legnagyobb hagyományú és legnépszerűbb tömegsport eseménye. Jelenlegi formájában az 1970-es években rendezték meg először, népszerűségére jól jellemző, hogy az adatok szerint idén a nem túl kedvező időjárási körülmények és a többszöri halasztás ellenére is közel 7500 úszó vágott neki az 5,2 kilométeres távnak. A versenyzők átlagosan kicsit több mint 2,5 óra alatt tempózták át A Balatonon. Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy ennyi időt úszással tölteni a többségünk számára jóval túl van a komfortzóna határain.

Lépj oda, ahol már nem kényelmes - Egy lépés a komfort zónán kívül

Lépj oda, ahol már nem kényelmes – Egy lépés a komfort zónán kívül

No risk no fun

A komfort zóna kellemes és biztonságos, ám semmiképp sem sarkall nagy teljesítményekre. Innen kilépve megnő a kockázat, ám a lehetőségek tárháza is jelentősen gazdagodik. Egy sportpólón láttam egyszer a „No risk, no fun” (Ha nincs kockázat, nincs móka) feliratot. A viselője valószínűleg nem is tudta, hogy valójában a komfort zónából kilépés manifesztóját viselte a mellkasán. Számos nagyvállalatnál jól bejáratott rendszere van a komfort zónából kiléptetésnek. Egyes helyeken rendszeresen áthelyezik a kollégákat az egymással kompatibilis szaktudást igénylő osztályok között, ezzel biztosítva, hogy a munkavégzés ne váljon rutinszerűvé. Persze ez kisebb cégeknél nehezebben megvalósítható, ám a vezető ott is élhet néhány eszközzel: az ügyfélkapcsolati munkatársak ügyfélportfoliójának átrendezése, új szaktudást jelentő továbbképzések szervezése, vagy egyszerűen csak az irodai környezet kisebb-nagyobb átalakítása szintén szolgálhatja ezt a célt. A lényeg, hogy a munkahelyről ne tűnjön el a „fun factor” és vele együtt a kimagasló teljesítmény.